Vissza a természethez mind gyógyítás, mind takarítás terén

Néhány évvel ezelőtt egy dokumentumfilm hatására elkezdtem kicsit jobban odafigyelni a környezetemre, olyan mély benyomást tett rám. Nem bánom, azóta visszagondolva, nem tudom, hogy élhettem addig úgy, ahogy éltem, mennyire felelőtlenül. Mindannyiunknak kutya kötelessége, hogy óvjuk a bolygónk épségét, és úgy adjuk át a következő generációknak, ahogyan mi kaptuk, bár manapság ez már sajnos nem igazán sikerül. Nagyon környezetszennyező iparág például a tisztítószer gyártás is, hiszen tele vannak olyan vegyi anyagokkal, amelyek nagyon károsak a Földre. Éppen ezért is elkezdtem kísérletezgetni azzal, hogyan is tudnám ezeket a szereket lecserélni olyan természetes dolgokra, amik ugyan nem szennyezik a környezetet, mégis ugyanolyan hatásosak, mint vegyi társaik. Szerencsére ma már az interneten rengeteg mindent lehet találni ezzel kapcsolatban, így nem volt nehéz dolgom. Onnantól, hogy megtaláltam a recepteket, már csak azok következtek, hogy a saját ízlésem szerint alakítsam őket. Azóta is nagyon jól szuperálnak, már a világért sem használnék mesterséges tisztítószert.

De nem csak a tisztítószerek terén kezdtem el követni egy természetes vonalat, hanem gyógyítás, stresszkezelés terén is. Régen sajnos szedtem gyógyszereket az idegességemre, mert olyan típus vagyok, aki nehezen tudja elengedni a rossz dolgokat. Azonban az egyik ismerősöm megismertetett a tibeti hangtálakkal, amik egy teljesen új minőséget hoztak az életembe, persze pozitív értelemben. Ezek az eszközök rendkívül elterjedtek igen sok területen pontosan azért, mert rengeteg jótékony hatással bírnak. Használják például relaxációhoz, zenéléshez, de például a gyógyítás területén is! Ugyanis bebizonyítást nyert, hogy az emberi szervezetnek van egy bizonyos rezgési frekvenciája, és ha ez egy adott szint alá megy, akkor alakulnak ki a betegségek. A hangtálak abban segítenek, hogy az emberi szervezet visszatérjen a normális rezgésszintjére, és ezzel egy időben helyreálljon az egészség.

Ezek a hangtálak tibeti mesterek révén készülnek egytől egyik kézzel készítetten. Szerintem ez már önmagában is nagyon jó dolog, hiszen ezeknek a tárgyaknak sokkal jobb energiái vannak, mint azoknak, amelyeket lelketlen gépek, robotok hoztak létre tömeggyártás során. Nincs két ugyanolyan darab, mindegyiknek kézzel készítik a díszítését is. Vannak olyan hangtálak, amelyek egyszerűbb mintázatúak, de vannak olyanok is, amik egészen bonyolult díszítéssel rendelkeznek. Ezekhez az eszközökhöz már az interneten keresztül is hozzájuthatunk, ugyanis van lehetőségünk rendelni a https://www.nepalitermekek.com/blogs/blog/tibeti-hangtalak oldaláról.

A hagyomány szerint hétféle fém ötvözésével készülnek el a hangtálak. Azért pont hét, mert ez azt a hét bolygót jelképezi, amelyet az emberek ismertek a hagyomány kialakulásának idején. Így tehát az egész folyamatba bevonják az asztrológia energiáit is. Ezeknek a fémeknek köszönhetően történhetett meg az, hogy a hangtálak hangzása nagyon összetett és többsíkú. Ahogy az idő múlik, változik a hangzásuk is: teltebb, összetettebb lesz. Azt hiszem, akinek már volt dolga ilyen tibeti hangtállal, az egyetért velem abban, hogy van bennük valami nem e világi, olyan, mintha egy másik dimenziót nyitnának meg az ember előtt. Egyszer nagyon szívesen elutaznék Tibetbe, hogy kitanuljam a hangtál készítés művészetét, mert egészen magával ragadott. Az biztos, hogy megéri visszatérni ahhoz a természetes vonalhoz, amit az ember sajnos egy ideje elhagyott. Hiszen ezek a megoldások nem csak egyszerűbbek és jobbak legtöbbször, hanem a lelkiállapotunkon is sokat dobnak. Nekem például hangtálazás után kifejezetten jól esik természetes szerekkel takarítani, mert tudom, hogy ezzel is tettem egy lépést a bolygónk megóvása felé.