Legyenek természetesen tiszták a ruháid és a lefolyód is

Egy barátnőm, Kati nemrég teljesen átállt a természetes mosásra, kizárólag mosódiót használ, s azt mondja, azóta a mesterséges illatokra érzékeny kisfiának, Zolinak sem akad baja a ruhákkal. Egy pár hete azonban a fürdőszobájukban elkezdett egy kellemetlen szag terjengeni, és bár Kati egyszer-kétszer használt lefolyótisztító granulátumot, úgy döntött, hogy mivel ez egyrészt szennyező, másrészt nem is bizonyult hatékonynak, kihív egy duguláselhárítót.

Az öccse ajánlotta neki a vízszerelés.net oldalt, s miután körülnézett, szimpatikus lett neki a csapat. Minden munkájukra garanciát vállalnak, és a biztosítóknál is elfogadott számlát állítanak ki. Mivel Tinnyén laktak, fontos volt neki az is, hogy ne csak Budapestre jöjjenek ki, s ez a cég egész Pest megyében vállalta a kiszállást.

A telefonos időpont egyeztetés szintén gördülékenyen ment, alaposan kikérdezték Katit a tünetekről, és a megbeszélt időpontban pontosan meg is érkeztek a szakemberek. Felmérték a helyzetet, és a makacs dugulást szakszerűen, gyorsan hárították el.

Kati olyan elégedett volt a munkájukkal, hogy miután látta a vízszerelés.net oldalon, hogy még gázkazánok szerelésével is foglalkoznak a különböző vízszerelési szolgáltatásokon kívül, eldöntötte, hogy nyaralójuk gázkazánjához is mindenképp őket fogja kihívni.

Végül nekem is ajánlotta őket, mert tudta, hogy én meg a mosógépemet és villanybojlerem szerettem volna épp ráköttetni a vízre. Nagyon örültem az ajánlásának, mert én nem tudtam megbízható szakembert, így viszont nyugodtan hívtam fel ezt a céget. Tökéletes munkát végeztek nálam is, úgyhogy én azóta is csak őket ajánlom minden barátomnak.

Ha neked is szükséged van egy profi szolgáltatóra, mert mondjuk nem szeretnéd folyamatosan mérgező lefolyótisztítókkal szennyezni a környezetet, amivel nem mellesleg a lefolyócsövednek is árthatsz, akkor ez a cég a biztos választás.