A telefon szervizelésekor is fontos a környezettudatosság

Számodra fontos a környezet és annak védelme?

Ha igen, akkor ez a poszt neked is szól: jómagam több módon igyekszem ügyelni arra, hogy az általam használt mindennapos eszközökkel minél kisebb biológiai lábnyomot hagyjak magam után, hiszen, mondjuk ki, elég sokan vagyunk… éppen ezért, ha az ember megteheti, érdemes figyelni arra, hogy a felhasznált eszközeit, az élelmiszert minél közelebbről szerezze be, például kistermelőktől, akiknek egyrészt tényleg nagyban számítanak ezek a megkeresések, másrészt kevesebb a környezetre gyakorolt káros hatás is. Másrészt például én a természetes tisztítószerekre tettem le a voksomat: egyrészt jóval környezetkímélőbben mesterséges társaiknál, másrészt pedig tapasztalataim szerint a bőr irányába is jóval kíméletesebbek, jóval kevesebb az általuk okozott allergiás reakció, amely például érzékeny bőrűek esetén fontos szempont. És ami még kiemelendő: nagyon sokszor egyáltalán nem drágábbak, mint a nagy multiknál kapható mesterséges kotyvalékok, de jellemzően vannak olyan hatékonyak!

A telefonokkal is úgy vagyok, hogy természetesen ugyan nem lehet találni, de a sérültet javíttatni még lehet és mindig igyekszem is így tenni, ha úgy hozza a szükség. Így volt ez néhány héttel ezelőtt is, amikor beütött a krach és hirtelen esedékessé vált egy samsung galaxy a50 kijelző csere, aminél pedig természetesen nem más, mint a már jól bevált és általam szeretett LCD FIX mellett tettem le a voksomat – hát, igen, néha elég figyelmetlen tudok lenni, ennek pedig nyilván a telefonom látja kárát, ha nem is minden, de elég sok alkalommal.

Ennek köszönhetően az LCD FIX-nél már elég rutinos ügyfél vagyok és a samsung galaxy a50 kijelző csere esetében sem kellett bennük csalódnom – elvégre nem véletlenül választottam őket már többedjére. Náluk nem kell attól tartanom, hogy a telefonomról minden adat, ahogy jött, úgy tűnik el az egyórás javítás végére… merthogy egyrészt garantáltam adatvesztés nélkül dolgoznak, másrészt pedig általában egyetlen óra alatt készen is vannak!

Persze most felteheted azt a nagy kérdést, hogy a samsung galaxy a50 kijelző cseréje végül is hogyan kerül a környezetvédelemhez és a természetes tisztítószerekhez… nos, az LCD FIX figyelt arra is, hogy a lehető legtöbb alkatrészből, amelyet felhasználnak, legyen elérhető teljesen új, utángyártott és egy másik mobilból kibontott, viszont jól működő. A legutóbbi megoldás egyrészt költséghatékony az ügyfél számára, másrészt jóval környezetkímélőbb, mint a többi verzió, hiszen ezáltal a beépített elemet nem kellett csak amiatt a készülék miatt legyártani, hanem újra felhasználásra kerülhetett. Azt pedig már az óvodában megtanultuk, hogy az újrahasznosítás jó dolog – miért ne lenne ez szuper az élet ilyen hétköznapi területein is?

Az LCD FIX kiváló választás a számodra is, hogyha olyan üzletet, szervizt keresel, ahol gyorsan és kiválóan dolgoznak, ráadásul remek ár-érték aránnyal, akkor valóban nem is kell tovább keresned, mert megtaláltad a számodra is tökéletes gyorsszervizt – és ha még a környezettudatosság is fontos a számodra, akkor végképp nincs miről beszélnünk, csak térj be hozzájuk, amikor szükség van rájuk!