A nagytakarítás után már csak egy balatoni hétvége maradt

Lassan véget ér a nyár és újra kezdetét veszi a szokásos hajtás. Iskola, millió feladat és én meg csak futok magam után hónapokon keresztül. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy még gyorsan csinálok egy korrekt nagytakarítást, hogy úgy kezdhessem el az évet, ahogy szeretem: tisztaságban. Tudjátok, hogy egy jó ideje már kizárólag csak természetes tisztítószereket használok. Egyszerűen azt érzem, hogy egy csomó felesleges pénzt elköltünk olyan dolgokra, amit egyébként természetes alternatívákkal is lehet helyettesíteni, ráadásul még a környezetet is óvom vele, legalábbis nagyon remélem. Aztán ha már a nagytakarítás is összejött, megengedtem magamnak egy pihenős balatoni hétvégét. Az utolsó pillanatban való foglalás ellenére azt kell mondanom, hogy a szállásra egy percig sem volt gondunk a https://siofokszallas.info-nak köszönhetően.

Ez egy olyan különleges balatoni szállásokkal foglalkozó oldal, ahol aztán nem a megszokott, ipari dolgokat lehet megtalálni, hanem a kicsi, barátságos apartmanokat. Ráadásul kimondottan Siófokra van specializálódva az oldal, ami számomra abszolút a Balaton fővárosa. Egyszerűen imádom azt a helyet és mindig nagyon szívesen megyek vissza, főleg, hogyha a szállásfoglalás is ilyen könnyedén megy.

Az még aztán hagyján, hogy a https://siofokszallas.info oldalon található elérhetőségen tényleg elértük a szállásadót, de mindent meg is tudtunk vele beszélni, ami nekünk fontos volt. Aztán utána meglódultunk és pár óra alatt ott is voltunk.

Egyszerűen minden szempontból imádtam. Az volt a hely neve, hogy Aqua Blue Apartman, illetve apartmanok, mert hogy több is van egy helyen. Közvetlen a Balaton partján volt a telek, ahol ezek az apartmanok találhatók voltak. Ez egy akkora dolog volt a számomra, hogy már önmagában ezért megérte ott aludni pár napot: még soha nem voltam ilyen csoda helyen. Nem véletlen, hogy ennyire jól éreztem magamat. És persze minden más csak emellé társult grátiszként.

Egy csodálatos szobát béreltünk magunknak a hétvégére. Többféle kategóriából lehetett választani. Volt az egyszerűbbnek titulált Deluxe apartman, ami természetesen semmivel sem volt kevésbé exklúzívabb, mint bármelyik másik ebben a házban. Mindenféle alapvető bútor megtalálható ebben a kicsi lakban, az meg már tényleg mindennek a teteje, hogy csodálatosan szép a panoráma az ablakból.

Ennek egy kiegészített, vagy kibővített verzióját adja a Superior apartman, ami egyébként az előzőhöz hasonlóan szintén két főre foglalható. Itt már franciaágy van a párok örömére, na nem mintha az előző típusban nem lehetne összetolni az ágyakat… De a kilátás itt is egészen elképesztő.

És végül, de nem utolsó sorban itt is van Prémium apartman, ami aztán tényleg a legek legje ebben a házban. Gyönyörű kilátás, erkély, fürdő és minden adott, ami csak egy romantikus hétvégéhez elkélhet.

A Komfort szobák is csodásak, igazából egyik itteni szállástípusra sem tudok rosszat mondani, mert kivétel nélkül csúcsminőséget képviselnek. Tehát, ahogy ígértem, a legjobb minden esetben az, hogy a https://siofokszallas.info oldal egyet jelent a garanciával és azzal, hogy tényleg jó helyre foglal az ember, ha ezek közül a szállások közül választ egyet. Vagy akár többet is.

Mert hogy mi azt beszéltük, hogy ez a hely annyira bejött, hogy szívesen kipróbálnánk a többi hasonló szállást is a https://siofokszallas.info weboldalon. Ki tudja, lehet, hogy mindegy bejön és akkor egy egészen színes palettánk lesz arról a jövő nyárra is, hogy hová szeretnénk jönni nyaralni. Szerintem ez egy fontos és hasznos tudás, csak talán sokan alábecsülik. Pedig az információ az igazi hatalom. Szóval irány a Balcsi és a irány a https://siofokszallas.info oldal, ha egy kicsit is tanácstalanok vagytok a hova tovább kérdéssel.