Klímatisztítás természetes szerekkel?

Igyekszem úgy vezetni a háztartást, hogy csak természetes, környezetbarát tisztítószereket használjunk. Nem vagyok környezetvédelmi aktivista vagy megszállott természetvédő, de igyekszem legalább ennyivel tenni a környezetemért és a természetért. Egyszer láttam egy tanulságos dokumentumfilmet arról, hogy hogyan kerülnek be a természetes vizekbe és a talajba a különböző vegyszerek és tisztítószerek. Érthető módon az élővilágra nagyon károsak a vegyszerek, amiket mi felelőtlenül és mértéktelenül használunk a mindennapjainkban. Elkezdtem kutakodni az interneten és sorra jöttek az ötletek, alternatív megoldások, mint például az ecet, a szóda-bikarbóna, a mosószappan és még sorolhatnám. Ma már teljesen természetes, hogy csak ilyesmit használunk itthon, észrevétlenül és zökkenőmentesen szoktunk át rájuk.

Éppen ezért jelentett nagy kihívást, amikor a férjem kitalálta, hogy kitisztítja a klímát. Tavaly vettünk egy légkondicionálót a nappaliba, mert elviselhetetlenek voltak a nyári éjszakák a férjem szerint és alvás helyett csak álmatlanul forgolódott, napközben pedig fáradt volt. Egy gree klíma akció alatt vettük meg a klímát, pont mázlink volt és így nem kellett annyit fizetnünk érte. Én nem barátkoztam még meg teljesen a légkondival, mert számomra nem volt létfontosságú és sokallom az áramot, amit fogyaszt, de láttam a férjemen, hogy tényleg kikészíti a meleg, úgyhogy belementem, hogy klímát vegyünk.

Amikor tavaly felszerelték a szakemberek, nem kellett nagyon tisztítani, ősztől nyár elejéig pedig nem használtuk, úgyhogy nem is foglalkoztunk vele. De lassan beköszönt a kánikula és jönnek a fülledt nyári éjszakák, úgyhogy a férjem be akarja üzemelni a légkondit. Utána nézett az interneten és talált is videókat és leírásokat, hogy hogy kell házilag, egyedül kitakarítani a légkondicionáló berendezéseket. Elsőre ez nekem furcsa volt, hogy miért nem hívunk szakembert, aki hamar megcsinálja és biztosan szakszerű munkát végez, de ahogy elmondta a férjem, hogy miből áll a klímatakarítás, beláttam, hogy erre ő is képes egyedül. Sokat gondolkoztunk, hogy a boltban kapható klímatisztító szereket hogyan tudnánk helyettesíteni természetes anyagokkal, de sajnos nem találtunk megfelelő alternatívát, úgyhogy idén szégyen szemre maradnak a bolti tisztítószerek és klímatisztító habok.

Nem én elleneztem a legjobban a klímavásárlást, hanem az anyósom. Amikor megtudta, hogy a fia ilyesmin gondolkozik, azonnal elkezdte lebeszélni, hogy eszébe ne jusson, mert mindenféle bajunk lesz csak a légkonditól. Volt igazság abban, amit mondott, de nem mindennel értettem egyet. Az igaz, hogy ha nem takarítják rendesen a légkondit, akkor bacilusok és vírusok tanyája lesz és sokkal többet árt, mint használ. Mivel a saját egészségünkről van szó, lelkiismeretesen takarítjuk a klímát és a jövőben is így tervezzük, de ez nem győzte meg az anyósomat. A következő ellenérve a büdös levegő volt, mert szerinte a klímák büdöset fújnak. Ezzel egyáltalán nem igaz, csak akkor, ha elhanyagolt, koszos klímáról beszélünk; amikor felszerelték a mi klímánkat, olyan finom citrusos illata volt a levegőnek, amit fújt, hogy én imádtam szagolgatni. Azzal viszont teljes mértékben egyet tudok érteni, hogy felelőtlenül használva a légkondicionáló megfázást, torokgyulladást és akár még arcüreggyulladást is tud okozni. De hát ezek ellen mindenkinek egyéni belátása szerint kell védekeznie, mert nyilván nem vizes hajjal és teljesen leizzadva kell beülni direkt a klíma alá. Plusz nem a hideg levegő sugarába kell ülni, mert az nem vezet jóra, ahogy az autóban sem szerencsés, ha valaki a fejére fújatja a hideget. Megértem, hogy vannak rossz tapasztalatai az anyósomnak a légkondikkal, mert évtizedekig egy nyomdában dolgozott, ahol kíméletlenül hűtötték a levegőt a gépek miatt, de azóta sokat fejlődött a világ és rájöttek az emberek, hogy felelősen és mértékkel is lehet használni a légkondikat. A férjem lesöpörte az anyósom érveit és nem is volt kérdés, hogy az anyukája ellenzése ellenére meg fogja venni a klímát. Azóta persze járt nálunk az anyósom és nagyon élvezte, hogy nem a negyven fokban kell üldögélnie és nem ragad hozzá a székhez, hanem kellemesen hűvös a levegő a lakásban.